#nyári tábor
















A táboroztatók nagyon készülnek a nyárra, kérdés, a koronavírus mit akar
 

A táboroztatók nagyon készülnek a nyárra, kérdés, a koronavírus mit akar

Máris legalább félezer nyári tábort meghirdettek, pedig még nem is biztos, hogy a koronavírus-járvány lehetővé teszi a gyerekek fogadását. A szülőket arra biztatják, hogy jelentkezzenek, mert ha mégsem indulnak el a táborok, visszafizetik nekik az előleget. Lehet találni 300 ezerért nyelvi, 50 ezerért katonai tábort, de 20 ezerért elérhető számos napközis tábor is.

BI BI

„Nem tudom, képes-e felismerni, hány élet ment tönkre”
 

„Nem tudom, képes-e felismerni, hány élet ment tönkre”

Hat évvel ezelőtt a 444 leleplező cikkéből derült ki, hogy egy budapesti elit iskola elismert, a gyerekek rajongását is élvező magyartanára a 80-as években molesztálta a diákjait. Sipos Pál a tanítás mellett rendszeresen táboroztatott is: a szendrői háromhetes nyaralásokon Oláh Judit filmrendező négy alkalommal is részt vett. Visszatérés Epipóba című filmje arra keresi a választ, a botrány után vajon hol van a helye ennek a gyermekkori titkos világnak a ma már felnőtt táborozók életében.

Czeglédi Fanni Czeglédi Fanni


Nyári táborok koronavírus alatt: fertőtlenítők, szabadtéri programok és hoppon maradt szülők
 

Nyári táborok koronavírus alatt: fertőtlenítők, szabadtéri programok és hoppon maradt szülők

A koronavírus miatt sok gyerek maradhat idén tábor nélkül, becslések szerint a nyári napközi és ottalvós programok 20-25 százalékát törölhették. A táborszervezők szabadtéri programokkal, fertőtlenítőállomásokkal készülnek, a szülők viszont egyelőre szívesebben küldik napközis programokra a gyerekeket. Az idei szezonban az anyagiak is nagyobb szerepet játszanak, sok szervező ezért „minimalista táborral” készül.